Béres Zsuzsa

A starton már túl vagyok, de a tavaszi megújulás csábításának nem álltam ellen, s ellátogattam a Haszon nőknek magazin (főszerkesztő: Bezselics Ildikó) április 29-i konferenciájára! A nőknek szóló új – és párját ritkító – magazin létéről a seed Alapítvány honlapján értesültem, majd a kiadvány Face Book oldalára is rábukkantam! Elsősorban a “Nőként vállalkozni – ami a sikeres vállalkozásindításhoz kell” című programpont érdekelt, melyet Dr. Laczkó Zsuzsa, a seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány igazgatóhelyettese adott elő. Az idén 20-ik születésnapját ünneplő alapítvány az idén ismét elindítja nagysikerű 12 napos vállalkozói kompetenciafejlesztő tréningjét nőknek, melyet magam is szeretnék elvégezni! Jó volt látni a teltházat a belvárosi Hotel President rendezvénytermében, s különösen feldobott, hogy végre rangos női rendezvények  is rangos környezetbe kerülnek (túl sok pincehelységben jártam már….)! Örülök, hogy eddigi kedvenc női üzleti magazinom, a Forbes Woman mellett egy honi, nőknek szóló üzleti magazinra is rábukkantam! Nincs túl nagy választék a női üzleti magazinok terén: korábban én is csak a Bay Area Business Woman-t ismertem, bár a santa barbara-i Pacific Coast Business Times című gazdasági hetilap kis-és nonprofit vállalkozásokra szakosodott tudósítójaként magam is gyakran írtam női vállalkozásokról, s a lap évente külön vállalkozónői mellékletet is megjelentetett, melyhez “Az Év Vállalkozónője” pályázat és díjkiosztó díszvacsora is kapcsolódott. Jól emlékszem, hogy még a budapesti Reuters Hírügynökség munkatársaként a rendszerváltáskor amerikai kollégámmal ellátogattunk az akkori Vállalkozónők Szövetségének (a név lehet, hogy nem egészen pontos) egy összejövetelére, ahol tudósító kollégám arról faggatta a jelenlévőket, hogy nőként éri-e őket hátrány vállalkozói életünkben. A megkérdezettek határozott nemmel válaszoltak, mondván, hogy nem nemük, hanem képességeik, teljesítményük számít. Kollégám ekkor másként tette fel a kérdést: “A bankhitelek terén milyen tapasztalataik vannak?” A válasz: “Ó, a pénzzel a férjem foglalkozik!”

Béres Zsuzsa

Ez itt pedig a reklám helye:

“A HASZON NŐKNEK hiánypótló kiadvány: az első gazdasági magazin nőktől nőknek. A célcsoportunkat képező 30 év feletti, kvalifikált nők egyre jobban érdeklődnek a gazdaság, a politika, a társadalmi szerepvállalás, és nem utolsó sorban a vállalkozói létforma iránt. Lapunk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a lehetőségek bemutatásával, a buktatók nyilvánvalóvá tételével kézzelfogható, ésszerű iránymutatást ad azoknak, akik elindulnak ezen az úton. A hagyományos gazdasági magazinoktól eltérően hónapról hónapra terítékre kerülnek a speciálisan nőket érintő témák: a női munkaerőpiac elemzése, segítséget adunk a család és karrier összehangolásában, vagy abban, hogy női vezetőként hogy fogadtassuk el magunkat, és vívjunk ki tekintélyt kollégáink szemében. Interjúinkban pozitív példákat mutatunk be, női vezetőket, akik mindezt sikeresen gyakorolják. A lap egyedisége a hiteles piaci körkép bemutatása: folyamatos terméktesztekkel, ár/érték-elemzésekkel és összehasonlításokkal segítjük olvasóink hétköznapjait. Biztos vagyok benne, hogy a jó tanácsok rossz időkben vonzóvá teszik az új kiadványt olvasóink számára.”

A

A megnyitó programja:

14.30-14.40 Programnyitó: Keveházi Katalin, Ügyvezet- igazgató, Jól-lét Alapítvány

Házigazda: Víg György – a Nők Lapja újságírója

14.40-15.10 A kiállítást megnyitja Cecilia Björner Svéd Nagykövet

A nagykövet asszonnyal Takács Judit, szociológus, MTA Szociológiai Kutatóintézet

kutatásvezet-je a svédországi és magyarországi tapasztalatokról és eredményekr-l

15.10-15.40 Munkamegosztó párok – hogyan működünk otthon együtt?

A beszélgetés résztvevői: Dr. Nagy Ágnes és Dr.Ternovszky Imre (Kisszállás), Dr. Primecz Henriett és Dr. Munkácsi Péter (Budapest)

15.40-16.10 Látható apák – a férfiak, akik otthon is működnek

A beszélgetés résztvevői: Csillag Gábor és Glázer Attila

16.10- 16.30 Sajtótájékoztató, a kampányfilm vetítése

16.30-17.00 A kiállítás megtekintése

17.00-tól Gerendás Péter koncert

A megnyitó esemény alatt folyamatos családi interaktív programok várják az érdeklődőket.

A kiállítás fővédnöke: Svéd Nagykövetség

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, a „Munka és magánélet összeegyeztetése”

civil szakért-i munkacsoport közreműködésével.

Glázer Attila (35), fotós

A gyerekvállalás el-tt fogalma nincs a fiataloknak arról, hogy mi vár rájuk. Az öregek már elfelejtették, hogy mekkora „sz-ás” volt, vagy beállítják sokkal könnyebbnek, mint ami. Holott az egyik legnagyobb hiba, hogy bagatellizáljuk, mondjuk a nemiséget. Triviális dolgokban kellene felkészülni, mint pl. az alvás-nem alvás. Ennek lenne értelme, vagy a masszázsoktatásnak, hogy tudd a párod stresszét oldani. Családszeret- társadalomról beszélünk, meg arról, hogy vállaljunk sok gyereket, közben meg nem tudjuk kibeszélni a bajainkat, hogy a gyerekkel nem gügyögni kell, hanem beszélni. Mondják, hogy a mi korunkban másképp volt. Nem tudom, hogy régen a szeretet, az odafigyelés vagy a gondoskodás másképp volt-e, hogy reggel vagy este leüljenek az emberek beszélgetni, másképp volt-t, mint ma. Szerintem ezek számítanak. Hogy el tudjam mondani. Hogy ne legyen ciki egy férjnek azt mondani, hogy tegnap elb-gtem magam, mert…vagy Te hogy bírod, mert én kiborulok t-le, segíts! Nem tudunk kérni. A gyerekünknek sem tudjuk elmondani a fájdalmunknak. A gyerek úgyis leveszi a fájdalmunkat. Pont attól a stresszt-l kellene megkímélni a gyerekünket, hogy igen, apa is lehet gyenge, apa is sírhat, és én odabújhatok apához és megvigasztalhatom. K is ezt teszi. A k-be vésett nemi férfiidentitás hamis. Mások az eszközeink, én nem tudok szoptatni, a feleségem meg nem tudja megtanítani a fiát csajozni, ha sztereotípiákban gondolkodunk. De mégcsak ez sem igaz. Vannak a testi különbségek, de itt két emberr-l van szó. Olyan kevert társadalomról élünk, lehet mondani, hogy mondhatjuk a felfogásomról, hogy én egy feminin férfi vagyok, de az mit jelent? Elmegyek 300 ember mellett és mindegyik más. Ha jól választ az ember párt, abban benne van, hogy – a kiegészít-je. Ha a gyerek azt látja, hogy bizonyos szeleteket az anyától, bizonyos dolgokat meg az apáról kap meg, az lesz az – anya meg apaképe. Szily László (40), a Kitolás c. kispapa-könyvek írója „A férfiak úgy képzelik, hogy a n-k között m>ködik egy generációkon át ível- hírháló. De szegény apákon nem segít senki, mert mindenki úgy gondolja a n- mekkora terhet visz, és az apáknak minek a segítség, pedig ha nem is terhesek, de tanácstalanok mindenképp. Emlékszem arra az érzésre, amikor egész biztos voltam benne, hogy ezt meg fogom írni. Amikor hazavittük a Boriszt 3 naposan, mentünk felfelé a lépcs-kön a lakáshoz a gyerekhordozóval, és néztem, hogy Úristen, itt van egy 20 centisnek kinéz- lény, el sem tudom képzelni, hogy hogyan érjük meg vele a holnapot. Rettegtem, hogy valami baja történik, olyan kis szerencsétlennek t>nt és én magam is olyan szerencsétlennek t>ntem. Amikor Borisz, talán 10 napos volt, pár napja volt otthon, kiderült, hogy a barátn-m trombózist kapott, valószín>leg szülés közben. Akkor otthon voltam majdnem egy hétig a gyerekkel. A gyógyszerekr-l, amiket szedett a barátn-m, napokon keresztül nem volt egyértelm>, hogy szoptathat-e vagy nem. Volt lefejt tej a mélyh>t-ben, és elkezdtem etetni, olyan voltam, mint egy anya, mint egy mellét óvó anya, merthogy én magam ugyan nem szoptattam, de ott volt nem a tápszer, hanem mástól származó anyatej. Így voltunk napokig, olvasztgattam, a tejet és naponta ötször beadtam a gyereknek. A gyerek „jó gyerek” volt, abszolút segített, evett-aludt. Annyira be voltam ijedve, hogy én nem mertem a szobában eltávolodni, állandóan néztem az arcát, akkor még nem voltam olyan gyakorlott, gondoltam, hogy nyilván nem fog lélegezni a következő pillanatban, rettegve néztem közelr-l. De mivel jól aludt, egy csomószor nem lehetett látni, hogy lélegzik-e.”

Csillag Gábor (45), kulturális antropológus,
környezetvédelmi aktivista

„Még én is tanulgatom, hogy ez a kettőnk dolga, és innen induljon a tárgyalás, hogy akkor most ki mit csinál, és ne egy állandó jófejség legyen, hogy én a saját lányommal foglalkozom. A gyerekem születése el-tt biztos azt mondom, hogy én ezt bevállalom, de a gyakorlatban az ember tologatja, hogy akkor most ki hány százalékot vállal, és nagyon nehéz szabadulni a klasszikus szerepfelfogástól, a paternalisztikus ösztönöktől. Az ember van egy pozícióban, ami bizonyos értelemben egy hatalmi és kényelmi pozíció, és err-l kell lemondania. Veszekszünk, vitatkozunk, egyezkedünk, és közben figyelek, megpróbálom rajta kapni magam, hogy mit csinálok. A klasszikus szerepekben nagyon könny> elveszni, elkényelmesedni, idomulni, és nem az a terep, ahol az önismeret el- van mozdítva. A férfiak egy része tudja persze, hogy férfihatalom van, de nem szeret rá gondolni, van, aki próbál ezzel valamit kezdeni, a mértékével persze a legtöbben biztosan nincsenek tisztában. A kiváltságosságról kell lemondani, ahhoz, hogy az egyeztetésben alapvet-en szimmetrikus viszony legyen, ez így igazságos.”

Munkácsi Péter (45), jogász, köztisztviselő

Második házasságban élek a párommal, három közös fiúnk van, a legkisebb óvodás, a másik kettő iskolába jár. Nem kevés szervezést igényel, hogy mindig mindenki eljusson mindenhova, pontosan. Azt a f-szabályt alakítottuk ki, hogy reggelenként én megyek 7-re a munkahelyemre, kivéve a keddet, amikor a feleségem el-adása 8- kor kezd-dik az egyetemen. Fél 4 körül jövök el a munkahelyemr-l. Jókat mosolygok a kollégáimon, a portásokon, akik „jó pihenés!”-sel búcsúznak el t-lem, hisz ilyenkor kezdődik a második műszak. Irány az ovi, az iskola, utána a torna- vagy a karate edzés. Szerda délután öten indulunk autóval sakk-szakkörre, Heni bekíséri a két nagyot, én tovább Kelével tornaedzésére, 7-kor rohanás vissza sakkra, aztán újra együtt haza. Nem könnyű kezelni a napi munkából hazahozott pozitív, de inkább negatív érzelmeket, stresszt, amely  manapság inkább megoszlik, mint duplikálódik. A munkahelyemen szerencsére már megszokják az eltérú munkaidő beosztásomat, amelyet a vezetőség engedélyezett számomra. Megszokják, hogy délután, amikor már csendesedik a napi munkavégzés, amikor pl. osztályértekezletet, munkamegbeszélést lehetne tartani, a kezemből akkor esik ki a toll, akkor kapcsolom ki a számítógépet és rohanok le a lépcsőn, rohanok, rohanok…tovább a gyerekekhez.

Forrás Lajos (44), cégvezet-, humán erőforrás menedzsment szakértő

A 3 gyerekemmel szemben most már egyre kevesebb elvárásom van, sokkal több az elfogadás bennem. Leginkább a 16 éves lányomon látom, hogy az elmúlt egy-két évben, amikor vele viszonylag nehéz volt, az én elfogadó hozzáállásom sokkal jobban kinyitotta -t felém, mint korábban. Igazából már nem is kell semmilyen elvárást támasztanom, olyan nagy a teljesítménykényszer a gyerekekben, az iskolásoknál különösen, a teljesítmény elvárásokat annyi helyr-l fogalmazzák meg feléjük, amitől szenvednek is egyébként, arra már nincsen szükség, hogy ezt szül-i oldalról az ember még külön er-sítse. Az általam megélt nagyon büntetéselv>, a szigorú, ámde igazságtalan hozzáállást semmiképp sem szeretném megvalósítani, nagyon törekszem rá.

FELHÍVÁS: Megkérdezzük az apákat

Alapítványunk “Látható apák, avagy férfiak, akik otthon is működnek” c. programunk keretében az apaság élményéről, tapasztalatairól, az apák otthoni munkamegosztásban való részvételéről és ennek felvállalásáról gyűjtünk példákat, véleményeket, tapasztalatokat. Kérdőíves kutatásunkkal arra keressük a választ, hogy a ma férfiúi milyen mintákat, ideákat hordoznak magukban, hogy érzik magukat a bőrükben. A kutatásban való részvétel önkéntes és anonim. Reméljük, a néhány perc, amit a kitöltésre fordít, az Ön számára is hasznos tanulságokat hoz. Köszönjük!

A kérdőív linkje: http://ripet.hu/feedback.php?kid=pbmsd2ir7v8sf8rd

Az amerikai nőket keményen sújtja a válság
ÁLOM RECESSZIÓS KIVITELBEN (Elle Magazin, 2010 május)
Gazdasági válság közepette finoman szólva illetlenség méregdrága designer retikült fitogtatni, ezért a jobb időkben önfeledten költekező amerikai fashionista dívák recessziós dívaként újjászületve bizonyítják, hogy a válságot stílusosan is át lehet vészelni.
Vegyünk például egy Anya Hindmarch tervezésű 1.235 dolláros lakkbőr táskát arany fémcsattal. A kaliforniai Mary Hall, a Recessziós Díva blog szerzője egy hasonlóan fényes, műanyagból készült ám szintén Anya Hindmarch tervezésű táskát vásárolt a

Target áruházlánc egyik üzletében – mindössze ötven dollárért. Más híres designerekhez hasonlóan Anya Hindmarch is saját kollekciót tervezett az igen olcsó árairól híres Target árúházláncnak. Blogja révén pedig Mary Hall a “kevesebből is jobb életet” művészetének amerika-szerte ismert “szakértőjévé” vált. “A jelen gazdasági helyzetben úgy gondoltam, hogy új útra térek” – vallotta a korábban fashionista diva. “Láttam, hogy a gazdaság lelassul és több pénzt akartam félretenni. Ötéves autista unokaöcsém taníttatásához is tobbel akartam hozzájárulni”. A stílusos öltözködést mégsem kellett feladnia, ugyanis kedvenc brandjeihez a korábbinál sokkal olcsóbban is hozzájuthat. Hogy miképpen? “Chanelt például bizományi ruhaboltokban és az eBayen vásárolok. Roland Mouret és Stella McCartney darabokhoz pedig az áruházak szezonvégi kiárusításakor jutok

A kevesebből többet szellemisége az idei Oscar-díjkiosztó ünnepséget is megérinthette.  A hollywoodi glamúr ragyogását is beárnyékolta a gazdasági válság elmúlt két éve. Az idei Oscart egyes kommentártorok szerint recessziós Oscarként is emlegeti majd az utókor. Mintha Hollywood is fejet hajtott volna a rideg gazdasági valóság előtt amikor Kathryn Bigelow filmrendező 11 millió dollárba kerülő The Hurt Locker című alkotását jutalmazta a legjobb filmért és a legjobb rendezésért járó díjjal a rivális James Cameron 230 millió dolláros megabüdzséjű sci-fi álomfilmje, az Avatar ellenében. Szociológus kommentátorok szerint a minden eddigi kasszasikert felülíró Avatar győzelme sértette volna a napi anyagi gondokkal küszködő közvélemény érzékenységét.  A nadrágszíjmegszorításnak azonban a tavalyinál kevesebb jelét lehetett észlelni az idei vörös szőnyegen: az A-listás sztárok korántsem visszafogottan vonultatták fel a designer ruhakölteményeket, s szemkápráztató ékszereket.

Az amerikai nőket keményen érintette a gazdasági recesszió és nemcsak a stílusus öltözködésben. A férfiak tömeges munkanélkülisége a hagyományos gyár-és építőiparban átrendezte a családokban már amúgy is átalakulóban lévő nemi szerepeket és tömegesen kényszeríti vissza a nőket a munkaerőpiacra, ahol a hagyományosan női munkaköröket – egészség-és oktatásügy – egyenlőre még kevésbbé érintette a létszámleépítés. Ám a nőknek nehezebb családfenntartóknak lenniük részben mert a férfiaknál jóval kevesebbet keresnek, részben pedig mert továbbra is zömmel rájuk hárul a gyerekeknevelés és a háztartásvezetés. Az amerikai szenátus egészségügyi, oktatási, munka-, és nyugdíjügyi bizottsága elnökeként a néhai Edward Kennedy szenátor már 2008-ban közzétett egy jelentést mely a gazdasági recesszió nőkre gyakorolt hatását vizsgálta. “A vizsgálat eredményei azt bizonyítják, hogy a válság súlyosan és aránytalanul érinti a nőket és családjaikat” – nyilatkozta Kennedy. “Azonnal cselekednünk kell, hogy helyreállítsuk a nők jogát az igazságos bérezéshez, a munkavállalóknak fizetett betegszabadságot adjunk, szociális programjainkat feljavítsuk, hogy a munkavállalók könnyebben tudják átvészelni a kemény időket.” A nők és férfiak közti bérkülönbségek miatt azokat a háztartásokat érinti a legsúlyosabban a válság, ahol a nő a családfenntartó. A nőknek továbbá nagyobb az esélyük otthonuk elvesztésére mert sokkal magasabb arányban van költséges másodlagos jelzálogpiaci lakáskölcsönük. A jelentés azt is megállapította, hogy az egyedülálló nők vagyona 48 százalékkal kisebb mint az egyedülálló férfiaké, és hogy a nők kisebb arányban részesei a munkáltatók átal támogatott nyugdíjmegtakarítási programoknak. Amikor pedig a nők elveszítik állásukat akkor – Kennedy szenátor jelentése szerint – a munkanélküli segélyrendszer ellenük dolgozik. “Az elavult jogosultsági követelmények miatt a nőknek csupán egyharmada részesül munkanélküli segélyben, noha minden női munkavállaló is belefizet a rendszerbe. Egy másik országos felmérés szerint a nőket valamennyi jövedelmi kategóriában keményen érinti a recesszió. A gyerekeket nevelő nőket érinti a legsúlyosabban: a dolgozó anyák több mint felének hosszabbodott meg a munkanapja a megélhetés biztosítás érdekében, de a jóbbmódú nők is gyakran életpályamódosításra kényszerülnek. A felmérés szerint a nők valamennyi gazdasági szektorban jelezték, hogy személyes anyagi helyzetük az elmúlt évben romlott és többségük a válság hatására hosszútávra megváltoztatta kiadási és megtakarítási szokásait, például elhalasztja a nagyobb kiadásokat, nyugdíjbavonulása elhalasztását fontolgatja.

Az amerikai nők válasza a válságra – érdemleges szociális védőháló hiányában – elsősorban válság előtti társadalmi helyzetüktől, anyagi erőforrásaiktól, leleményességüktől függ.  Korábban az amerikai középosztály – az amerikai álom – életszínvonalán élő családok tömegei süllyedtek szegénysorba. A dél-kaliforniában élő, Jayme Reid írói álnéven bloggoló  négy gyermekét egyedül nevelő nő például igy számol be sorsáról: “Egy 26 láb (kb. 8 méter) hosszú lakókocsiban élünk: jómagam, 4 gyerek, 2 kutya és egy macska. A történelem részesei vagyunk – mindössze egy újabb család, melyet padlóra küldött a 21-ik századi Nagy Recesszió. Munkanélküli vagyok – a múlt év nyarán vesztettem el állásomat, majd szép nagy házamat is” Jayme Reid és családja első otthontalan nyarát különböző parkokban és kempingekben sátorozva töltötte. “Sokkoló hatású volt a középosztály felelősségteljes tagjának státuszából munka-, és otthonnélkülivé válni” – meséli. A felső-középosztálybéli nőket sem feltétlenül kíméli a válság, bár az ő gondjaik nyílván más léptékűek. Alexandra Penney, a Self magazin egykori főszerkesztőjét, sikerkönyvírót és fotográfust elegáns Manhattani lakásában épp vacsoravendégség előtt érte a sokkoló hír, hogy évtizedeken át gondosan megtakarított és jókézben tudott pénzét elvesztette abban a pillanatban, amikor az elhíresült piramis-játék csaló Bernie Madoffot letartóztatták. Mindössze néhány hónapi megélhetésre elegendő összeg maradt bankszámláján, így sokk ide vagy oda, azonnal fizetős munka után kellett néznie. Összeköttetései révén Egy koldusasszony naplója (angolul: Bag Lady Papers) címen blogot indított egy népszerű bulvárportálon, ahol nyomban maró gúny céltáblájává is vált elszegényedésével kapcsolatos, kritikusai által sirámoknak minősített vallomásaival. Miközben emberek tömegei vesztették el munkájukat és otthonukat, Alexandra Penney-nek luxus éttermekről, utazásról, taxizásról, takarítónőjéről – no erről azért nem egészen – esetleg még valamelyik tengerparti bungalójáról kellett lemondania. Ráadásul harminc év után előszőr metróhasználatra is kényszerült. “Tudom, hogy sokmillióan nálam sokkal rosszabb helyzetben vannak, megértem ha valaki azt mondja ‘Hé, ennek a nőnek negyven blúza van’. Ez olyan, mintha azt mondaná, hogy mégis mit gondol kicsoda ő?!” – nyilatkozta. “De nekem ezek a blúzaim már egyetemista korom óta megvoltak és vagyonom minden dollárját kizárólag én magam kerestem meg, s hogy ezt ellopták tőlem kibillentett egyensúlyomból.”

A válság hatására sok más jobbmódú amerikai nő is életformát váltott vagy váltani készül. Elsősorban felsőközéposztálybeli magasan kvalifikált nőkről van szó, akik korábban megengedhették magunknak, hogy gyerekeikkel évekig otthon maradjanak. A gazdasági fellendülés éveiben sikeres szakmai pályaívet szakítottak meg, s most igyekeznek visszakerülni a munka világába – vagy azért mert társuk munkanélkülivé vált,  mert csökkentették a férj fizetését vagy a család befektetései vesztettek értékükből.vagy egyszerűen megelőző lépésként, a család anyagi biztonságának megerősítésére. Sok amerikai nő számára a recesszió felgyorsította a munka és/vagy család folyamatos dilemmájának feloldását. Ez egyeseknek anyagi függetlenségük helyreállítását jelenti, másoknak viszont a túlélést. Közgazdászok szerint ezeket a magasan képzett nőket a recesszió nem kiszorítja a munkából, hanem visszaszívja az aktív szakmai gyakorlatba.

Szakértők szerint a recesszió-motiválta új viselkedésformák – mint a megnövekedett takarékossági hajlam, elhalasztott fogyasztás, meggyengült brandhűség – várhatóan a általános gazdasági fellendüléssel sem fognak megváltozni. Az “új visszafogottság” két év folyamatos fogyasztáscsökkentés nyomán rögzült fogyasztói magatartássá válik a felmérések szerint.

Gazdasági elemzők egyre gyakrabban hivatkoznak arra, hogy az amerikai közbeszédben Nagy Recessziónak aposztrofált gazdasági válságot a wall streeti alpha hímek zabolátlan versengése és felelőtlen kockázathajszolása zúdította a világra. Utalnak rá, hogy a pénzügyi üzletágat mindíg a férfiak uralták és a tesztoszteron-kultúra tüzelte. Ha nők vezették volna bankjainkat, akkor  elkerülhettük volna a másodlagos jelzálogpiaci kölcsönfiaskót és az ebből fakadó gazdasági összeomlást? – teszik fel a kérdést sokan. A “Túl sok tesztoszteron a Wall Streeten?” című cikkben idézett kutatások arra látszanak utalni, hogy a válasz  az, hogy igen. E kutatások megerősítik a feltevést, hogy a nők felelősségteljesebbek és kockázat-kerülőbbek. Egyre több fórumon ítélik meg úgy, hogy több nő kell pénzügyi felsővezetői pozíciókba. “A nők számítanak” – ez a címe egy 2007-ben megjelent McKensey & Co. tanulmánynak, mely szerint azok a cégek, melyeknél a felső vezetés legalább 30 százaléka nő jobban teljesítenek mint a kizárólag férfiakból álló vállalatvezetés. A McKinsey tanulmány szerint a női vezetők a férfiaknál hajlandóbbak az együttműködésen alapuló döntéshozatalra, hogy példaképként viselkedjenek és hogy cselekedeteik etikai következményeit is számbavegyék. A férfiak ezzel szemben inkább hajlamosak egyedül dönteni, majd beosztottjaikat döntéseik végrehajtására utasítani. “A jelen válság lehetőséget ad számunkra, hogy a társadalmi nem szempontjait bevigyük a játékszabályok újramegfogalmazásába” – nyilatkozta Nadereh Chamlou, a Világbank vezető tanácsadója. “Több nőre van szükségünk az asztalnál”.

Béres Zsuzsa

Időpont: 2010. Május 16. vasárnap, délután 4.30 és 8.30 óra között (gyűlekezés 4-től, pontban 4.30-kor kezdünk.)
Apropó: Tavaszi zsongás!
Program:
16:00: 16:30 Érkezés, kötetlen beszélgetés
16.30 – 18.00 „Nőként nem élhetünk teljes életet!” – kardoskodnak sokan. Mások szerint mnden lehetséges, csak akarni kell! Kinek van igaza? Vitázzunk közösen  meghívott vendégeink közreműködésével! Az állítás ellen (kontra) érvelni fog: Keveházi Katalin, a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány (Első Hazai Anyabarát Munkaközvetítő és Tanácsadó Műhely) ügyvezető igazgatója. Az állítás mellett (pro) érvelni fog Madai Krisztina business coach, a Business Coach Szakmai Szövetség kommunikációs és marketing igazgatója. A téma ihletője a Forbes Woman magazin “A Woman CEO’s View: No, Women Can’t Have It All” („Egy női vezér véleménye: ‘Nem, a nők nem élhetnek teljes életet!’”) című irása.
18.00.- 18.30 Szünet
18.30 – 19.00. “Miért kell egy férfinek lekelezően viselkednie egy nővel, hogy megmutassa azt, hogy Ő a FÉRFI? Ez olyan szánalmas! Látom e nélkül is, hogy férfi!” – keltette fel  figyelmem a minap Deák Zsuzsanna szentesi kultúrális programszervező facebook posztja. Rögvest meg is hívtam az beszélgetőpartneremül az e kérdésben markáns véleménnyét véka alá nem rejtő Deák Zsuzsannát! Zsuzsanna egyébként tavaly ősszel A hónap olvasói leveléért járó díjat Mitől boldog a magyar férfi? című riportomra írt,  “alternatív” férfiutak bemutatását dícsérő soraiért! Ezt a beszélgetést tekinthetjük akár a januári Szalonunkon elhangzott “Miért konzervatívak a Magyar nők?” témájú beszélgetés párjának is! Nézzük meg tehát a másik oldalt is!
19.00 -20.00: Kötetlen program, csevegés, networking

Jelentkezési határidő: 2010 május 12.

Szeretettel várunk Benneteket!

További információ:

Béres Zsuzsa,
ELLE Magazin, Főmunkatárs
E-mail: zsuzsa kukac zsuzsaberes pont com

Leleplezők:

Nixon elnök árulónak bélyegezte, nemzetbiztonsági tanácsadója Kissinger Amerika legveszélyesebb emberének titulálta. A RAND Corporation és az amerikai hadügyminisztérium egykori katonai elemzője, Daniel Ellsberg, aki a hetvenes években a vietnámi háború szigorúan titkos, igazi történetéről szóló Pentagon-iratok kiszivárogtatásával hősként és árulóként egyaránt elhíresült, ma ismét hallatja hangját, ezúttal az Amerika legveszélyesebb embere című, az idén Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilm főszereplőjeként. Bár a film nem nyert, az alternatív nobeldíjas Daniel Ellsberg az Oscar-kampányhoz kapcsolódó médiafelhajtást  arra használta fel, hogy a végrehajtó hatalom legbelső berkeiben ma dolgozó honfitársait is leleplezésre buzdítsa.
Daniel Ellsberggel 2003 tavaszán a kaliforniai Santa Barbarán együtt tüntettünk az iraki háború ellen. Dant és feleségét, Patricia Ellsberget férjem, Fred Branfman révén ismertem meg, aki a hatvanas évek végén leplezte le Laosz titkos, még a Kongresszus által sem ismert amerikai bombázását. Fred pedig épp aznap ismerkedett meg Daniel Ellsberggel – együtt vacsoráztak a washingtoni Mayflower Szállóban – amikor találkozójukat követően Dan a Pentagon-iratokat átadta Neil Sheehannek, a The New York Times újságírójának. A hetvenes évek elejének vietnámi háború elleni mozgalmában Dan és Fred közt életreszóló barátság is szövődött. A dokumentumfilm bemutatója s e riport apropójából Berkeley-beli otthonában kerestem fel az Ellsberg házaspárt.

Judith Ehrlich és Rick Goldsmith dokumentumfilmje emberközelbe hozva mutatja be Daniel Ellsberg útját a Pentagon-iratok kiszivárogtatásáig, a vietnámi háború támogatásától kezdve a növekvő kétségeken és ezekből fakadó belső küzdelmeken át az igazság feltárásáig, amikor is a háború egyik kulcsfontosságú ellenzőjévé vált. Az 1964 augusztusi Tonkini-incidenst követően, mely során a hivatalos amerikai álláspont szerint  észak vietnámi hajók amerikai rombolókat támadtak meg a Vietnámi-öbölben a Pentagon rohamléptekben sorakoztatta fel érveit az Észak-Vietnám ellen indítandó légiháború mellett. Daniel Ellsberg, aki épp akkortájt kezdett katonai elemzőként dolgozni a Pentagonban kulcsszerepet játszott ebben. Ami a közvélemény számára csak jóval később vált világossá, Ellsberg szerint „napokon belül” vált nyilvánvalóvá a Pentagon számára – ugyanis semmiféle támadás nem történt. Ám mindenki hallgatott, és a vietnámi háború kiterjesztése teljes gőzzel haladt előre.

A Harvardon doktorátust szerzett ex-tengerészgyalogos Daniel Ellsberg saját bevallása szerint is hívő hidegháborús héjaként indult, aki tipikus karrieristaként jobb belátása ellenére is igyekezett kollégái és felettesei kedvében járni.  A hatvanas évek elején éppen ezért imponáló gyorsasággal haladt felfelé a washingtoni kormányzati szamárlétrán. A vietnámi háború valósága robbantotta fel magabiztos meggyőződését. Tanuja volt a Kennedy majd Johnson-kormányzatnak a vietnámi kommunisták tetteivel, s a dél-vietnámi bábkormány amerikai katonai támogatásának szükségességével kapcsolatos hazugságainak. Daniel Ellsberg személyesen Vietnámba utazott, hogy saját szemével győződjön meg az igazságról. Bár ő és az akkori hadügyminiszter, Robert McNamara az elnöki hatalom öncenzúrázó lojális szolgálóiként tették tovább a dolgukat, a hatvanas évek közepére már mindketten tudták, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni.  Daniel Ellsberg azonban ennél is továbbment: rájött, hogy a konfliktus oka Amerika maga.  „Nem arról van szó, hogy rossz oldalon álltunk – döbbent rá Ellsberg – Mi voltunk a rossz oldal”.

A hatvanas évek második fele Ellsberg békepártivá válásának korszaka, a személyes átformálódásé, mely nyomán elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a Vietnámi háborúval kapcsolatos igazságot. A Pentagon-iratokat kötetenként csempészte ki munkaadója, a Rand Corporation irodájából. E dokumentumok tartalmazták annak valódi történetét, hogy a vietnámi háborút milyen hamis és koholt indoklással adták el az amerikai közvéleménynek. A Pentagon-iratok voltaképpen egy szigorúan titkos, hétezer oldalra rúgó belső elemzés, amelyet Robert McNamara 967-ben rendelt meg. E tanulmányt végigolvasván ébredt rá Daniel Ellsberg, aki maga is egyik szerzője a műnek, hogyan hazudott öt amerikai elnök – Truman, Eisenhower, Kennedy, Johnson és Nixon – oly vérlázítóan az amerikai népnek Vietnámmal kapcsolatban. “Kezdettől fogva bűncselekmény volt, melyet négy elnök követett el, s most egy ötödik tette ugyanezt – emlékezik vissza. Eldöntöttem, hogy többé nem veszek részt e hazugságrendszerben”.

E fordulatot követően kezdett el Daniel Ellsberg háborúellenes rendezvényekre járni, ahol megtapasztalta a fiatal katonai szolgálatmegtagadók bátorságát. Különösen egy Randy Kehler nevű aktivista volt rá katartikus hatással: egy háborúellenes tüntetésen elmondott szívhezszóló beszéde törte meg végül Ellsberg addigi ideológikus önigazolását. „Randy Kehler megmutatta nekem, hogy tehetek valamit, amire még soha nem gondoltam:  és ez a karrierem, új párkapcsolatom elvesztésének és az életfogytiglani börtön kockázatának vállalása volt  annak érdekében, hogy a közvélemenyt tájékoztathassam, ami százezrek életét mentené meg” – meséli. Daniel Ellsberg ekkor átélte a belső meghasonlottságnak azt a pillanatát, amikor az ember ráébred, hogy egy hosszú ideje elfogadott szemlélet már nem segít a világ megértésében. „Mintha egy fejsze hasította volna ketté a fejem – meséli – de valójában az történt, hogy az életem hasadt ketté.” Hirtelen az egész helyzetet másként látta, majd e felismerést tettek is követték.

A Pentagon-iratok fénymásolása emberfeletti erőfeszítés volt, ez hétezer oldalnyi dokumentumot jelentett. Először az amerikai Kongresszus néhány képviselőjéhez jutatta el a politikai botrányt garantáló iratokat, ám ők nem voltak hajlandók cselekedni. Ekkor döntött úgy, hogy karrierjét, hitelét, személyes szabadságát is kockára téve azt teszi, amit tisztességesnek tart. A szigorúan titkos iratokat 1971-ben saját maga adta át a sajtónak, először a The New York Timesnak. A nyilvánosságrahozatal nyomán kirobbant politikai botrány kapcsán Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Daniel Ellsberget „Amerika legveszélyesebb emberének titulálta, akit „mindenáron meg kell állítani”. Nixon utasítására bosszúhadjárat indult az illegalitásba kényszerült Daniel Ellsberg kézrekerítésére és lejáratására. Az amerikai elnök olyannyira rettegett attól, hogy Daniel Ellsberg további, kormányzatát kompromittáló titkokat szivárogtat ki, hogy e hadjárat során számos olyan törvénybe ütköző cselekedetet követett el ellene, amely utóbb Daniel Ellsberg bírósági pere során a tárgyalást vezető bírót a per megszüntetésére kényszerítette.

Közel négy évtizeddel később vajon mennyire időszerű Daniel Ellsberg és a Pentagon-iratok esete? Nagyon is. Az Egyesült Államok ma is két olyan háborút folytat,  mely a vietnámi háborúhoz hasonlóan hamis vagy vak optimizmusra épült. Az akkori időkkel ellentétben ma sokan tehetetlennek érzik magukat. Mit tehetnék én, minek csinálnék bármit is? – gondolják sokan.  A 78-éves Daniel Ellsberg ma is lankadatlanul kampányol a békéért.  Reménye szerint a róla szóló dokumentumfilm arra inspirálhatja a mai kormányzat belső embereit, hogy az általa vietnámisztánnak nevezett afganisztáni háborúval kapcsolatos titkos kormányzati információkat napvilágra hozzák. Szeretné, ha példáját követve lelkiismeretüket karrierjük elé helyeznék.

Béres Zsuzsa
Berkeley, Kalifornia, 2010 márciusa

——————————————————————————————

——————————————————————————————

Ma már csak beszkennelném és feltenném az Internetre!

Daniel Ellsberg tanácsa potenciális leleplezőknek

Biztos vagyok benne, hogy az amerikai kormányzatban ezrével dolgoznak olyanok, akik néhány éve ugyanúgy éreztek a katasztrófális iraki háborúval vagy újabban az afganisztáni háborúval kapcsolatban mint én a vietnámi hábrú idején. A belső emberek ismerik az igazságot. A kérdés számukra az, hogy e tudás bírtokában mit tegyenek. Azért is kampányolok szívesen a rólam készült dokumentumfilmmel mert megtekintése után esetleg fontolóra vennék, hogy ők is vállaljanak bizonyos kockázatokat az igazság feltárása érdekében. A film megértethetné velük, hogy hozzájuk hasonlóan én is kormányzati tisztviselő voltam, aki túl sokáig hallgatott, tehát tudom, hogy ez milyen érzés. A kockázatok valódiak, de én szerencsés voltam, hogy Nixonnak végül nem sikerült évtizedekre lecsukatnia. És szerencsés voltam mert  Patricia, a feleségem és társam az összeesküvésben mellém állt és a helyzet nem vert éket közénk. Borzalmasan rossz érzés volt, hogy árulónak bélyegeztek, ami felfoghatatlan egy, a közjó szolgálatára felesküdött közhivatalnok számára. Az igazságért tehát nagy árat kell fizetni. A tét óriási volt akkor is és most is, amikor emberek százezreinek élete forog kockán. Sokan vélik úgy, hogy én, a kisember nem tehetek semmit, de ez tévedés. A film egy szokatlan példát mutat be, végsősoron egy olyan elnök bukását aki elszánt volt a háború folytatására és kiterjesztésére. Ez azonban nem volt eredeti szándékom. Fogalmam sem volt, hogy Nixon mennyire elszánt és reméltem, hogy esetleg változtat politikáján. Ez  utóbb illúziónak bizonyult, de ebben reménykedtem amikor az iratok fénymásolásába belevágtam. A lényeg az, hogy ha civilként karrierünket is veszélyeztető kockázatokat vállalunk, akkor ennek igen nagy hatása lehet és sokak életét mentheti meg. Én magam úgy cselekedtem, hogy nem igazán voltak megérzéseim a várható hatással kapcsolatban. Esetemben az történt, hogy voltak emberek, mint például a katonai szolgálatot megtagadók, akik szintén vállalták a börtön kockázatát, mégpedig úgy, hogy semmiféle várakozásuk nem volt azzal kapcsolatban hogy tettükkel közelebb hozhatják a háború befejezését.  S mégis: azok akik számomra példát mutattak ténylegesen hozzájárultak  a háború befejezéséhez, ugyanúgy ahogyan én is. Tehát azt a tanácsot adnám azoknak, akik leleplezésen gondolkodnak, hogy velem ellentétben ne várják meg, amig hullani kezdenek a bombák, kitör a háború, vagy a következő negyvenötezer katonát útnak indították Afganisztánba. Ha valaki tudja, hogy a háború kilátástalanságára utaló adat van birtokában, hogy emberek tömegei a semmiért fognak meghalni, akkor ezt ossza meg a Kongresszussal és a sajtóval. Lehet, hogy semmi hatása nem lesz, de lehet, hogy jelentős hatása lesz és nagyon sok életet megmenthet.

——————————————————————————————-

——————————————————————————————-

A LELEPLEZŐK

Daniel Ellsberg – Az amerikai leleplezők atyja, a Rand Corporation/Pentagon egykori katonai elemzője, aki a Pentagon-iratok kiszivárogtatásával leleplezte az amerikai kormányzatnak a vietnámi háborúval kapcsolatos több évtizedes hazugságait.

Joseph Darby őrmester – Az amerikai hadsereg tartalékos tisztje, aki előszőr számolt be az amerikai katonai nyomozóhatóságoknak az iraki Abu Ghraib börtönben zajló rabkínzásokról készített fotókról.

Kit Foshee – Egy nagy amerikai marhahús szállító cég volt minőségbiztosítási és élelmiszerbiztonsági igazgatója, akit munkáltatója azért bocsátott el mert nyilvánosságra hozta, hogy nem ért egyet  cége azon állításával miszerint a marhahús ammóniával történő kezelése eltávolítja a veszélyes patogéneket.

Mike German –  Egykori titkos FBI ügynök, aki beszivárgott terrorista csoportokba mielőtt leleplezte, hogy saját területi irodája illegálisan hallgatott le gyanusítottakat.

Cathy Harris – Egy amerikai vámtiszt, aki leleplezte, hogy a potenciális drogkereskedők elleni küzdelemben az afro-amerikai nőkkel szemben  diszkriminatívan léptek fel, s  hivatalos eljárás során őket emberi méltóságukban megalázták.

Dr. Jeffrey Wigand –  A dohányipari kutató, a Brown & Williamson cég Kutatási és Fejlesztési Igazgatóhelyettese, aki leleplezte, hogy a nagy dohánycégek tudtak a nikotin káros, addiktív hatásáról és tudatosan tévesztették meg az amerikai Kongresszust és az amerikai fogyasztókat.

Babak Pasdar – A computer biztonsági szakember, aki leleplezte, hogy egy nagy telekommunikációs cég az amerikai szövetségi kormányzatnak korlátlan hozzáférést adott ügyfelei személyes kommunikációihoz.

Coleen Rowley – A volt FBI alkalmazott, aki leleplezte a kormányzati hírszerzésnek a szeptember 11-i támadásokkal kapcsolatos összeomlását. A Time Magazin „Az év emberének” nevezte 2002-ben.

Frank Serpico – New Yorki rendőr, aki a new yorki rendőrség egész szervezetét megfertőzött korrupcióját leleplezte, akinek történetét a nevét viselő film örökítette meg.

——————————————————————————————-

——————————————————————————————-

És nálunk?

A közjót szolgáló „whistleblowernek” – szó szerinti fordításban „riadófújónak” még tisztes magyar megfelelője sincs, nemhogy hagyománya.  „A közérdekű bejelentő olyan személy, aki akár állását is kockáztatja annak érdekében, hogy fényt derítsen olyan visszaélésekre, amelyek az egész társadalmat veszélyeztetik” – olvashatjuk a Transparency International Magyarország megfogalmazásában. A közérdekvédők sok millió forintot spórolhatnak a társadalomnak vagy egy cégnek, de csak akkor tudnak hatékonyan működni, ha megfelelő védelemben részesülnek, valamint, ha bejelentéseiket alaposan kivizsgálják. Ám mégis mozgolódik valami nálunk is, hisz 2010. április 1-én hatályba lép a tisztességes eljárás védelméről szóló törvény, mely a közérdekvédelmi bejelentésekkel kapcsolatos eljárást és a bejelentők jogi védelmét, anyagi támogatását biztosítja. A Parlament 2009. december 14-én fogadta el a közérdekű bejelentők védelméről szóló törvényt.

Forrás: Transparency International Magyarország

Nők a magyar tudományban
A kötet szerkesztette Balogh Margit és Palasik Mária (Napvilág Kiadó, 2010.)

“A nők által a legkülönbözőbb tudományágakban elért eredmények nem mindig kerültek be a tudomány történetébe, mintha a női teljesítményekről sok esetben megfeledkeztek volna. E lexikonból nemcsak a női tudósok családi hátteréről, szakmai előmeneteléről, megszerzett fokozatairól, hanem az adott tudományterület sokszor egyedülálló felfedezéseiről, a nők által kutatott témák sokszínűségéről, de még a tudósnők személyiségéről is átfogó képet kaphatunk.”

Édesanyám ötvenéves orvosi pályfutása során élt-halt betegeiért és tanítványaiért.
Félévszázados pályafutása során emberileg a gyógyító és oktató szerepében érezte leginkább elemében magát. Ám nemzetkörzi hírű kutatóorvos is volt, több éven át vendégkutatóként dolgozott Londoban a Royal Free Hospitalban és washingtoni National Institutes of Healthben. Ám Magyarországon  az ő “női teljesítményéről” is megfeledkeztek, - egészen mostanáig. Jól emlékszem mennyire felzaklatott a nyolcvanas évek elején, amikor munkahelyén nem őt – akkor már az Orvostudományok Doktorát, híreim szerint az első magyar belgyógyásznőt, aki ezt a tudományos fokozatot megszerezte – nevezték ki professzornak, hanem  nála tizenötévvel fiatalabb férfi kollégáját, aki akkor még “csak” kanditátus volt. De később sem változott a helyzet, Édesanyám docensként ment évekkel később nyugdíjba. Igazságérzetem ezt akkor nem hagyta annyiban és írásban panasszal fordultam a Nőszövetséghez! Kaptam is rá udvarias választ, melyben tájékoztattak, hogy panaszomat kivizsgálták, ám Édesanyám munkahelyének eljárásában semmi kivetnivalót nem találtak. Édesanyámnak mindíg fájt, hogy külföldön elismerték és tisztelték munkásságát, hazájában azonban kevéssé becsülték meg.

Ezért is örültem oly nagyon, amikor körülbelül két évvel ezelőtt emailben megkeresett Kozák Péter, az MTA Társadalomkutató Központ munkatársa, aki a következőkről tájékoztatott: “Egy Jedlik Ányosról elnevezett tudományos projektben veszek rész, amelyben azt vizsgáljuk, hogy  milyen szerepet töltenek be a nők a tudományban hazánkban a 20. században. A kutatás egyik eredményeként a különböző tudományágak jeles asszonyairól kívánunk egy albumot kiadni a Napvilág Kiadó gondozásában, bizonyítandó, hogy a női hivatástól nem idegen a tudomány magas színvonalú művelése. A kiadvány célja, hogy a lexikonok szócikkeiben fellelhető információkat olvasmányos(abb) formában adjuk közre, s szándékaink szerint az Ön Édesanyja munkásságát is szeretnénk bemutatni ebben a kötetben. Mindenek előtt kérjük hozzájárulását tervünkhöz”. Kozák Péter rákeresett nevemre az interneten és így bukkant rá honlapomra, s ezen belül Édesanyámról szóló megemlékezésemre! Alig várom, hogy kézbevehessem e kötetet, s köszönet a Kiadónak, a szerkesztőknek, a kutatóknak, s mindazoknak, akik a kötetben szereplő tudós nőket a feledés és láthatatlanság homályából elénk varázsolták!

A könyvbemutató időpontja: 2010. április 27. kedd, 15 óra
Helye: MTA Székház (Budapest, V. kerület, Roosevelt tér 9.), II.emeleti Nagyterem.

Béres Zsuzsa

Ez volt az égető kérdés Kaliforniai barátnőm, Kate számára már egy évtizeddel ezelőtt is. És addig-addig töprengett, mígnem néhány hónapja férje Tom, harmincadik házassági évfordulójuk küszöbén  közölte vele, hogy új életet kezd, ám Kate nélkül, akit e bejelentés pillanatából nem tekint feleségének. Tom döntését jelentősen befolyásolta az a tény, hogy néhány héttel korábban egy szakmai konferencián megismerkedett egy nálánál húsz évvel fiatalabb kolléganővel, akivel szinte azonnal kapcsolatot kezdeményezett, majd nem sokkal ezt követően jelentette be Kate-nek, hogy házasságuknak ímmáron vége.

Kate-tet  sokkolta, s lelki válságba taszította a pengeéles szakítás. Három évtizeden át főállású háziasszony és anya volt, miközben Tom rendkívül sikeres orvosi karriert épített fel, szakterületén nemzetközi hírnévre tett szert, és nagyon jól keresett. Kate és két gyermekük számára az amerikai felső-középosztály életszínvonalát teremtette meg, s ez az anyagi jólét és biztonság fontos szerepet játszott abban, hogy Kate, bár párkapcsolatával már régóta nagyon elégedetlen volt, mágis a “maradni” mellett döntött. Semmilyen piacképes iskolai képzettsége nem volt és a gyerekek születése óta nem volt semmilyen munkaviszonya. Amióta lányai kirepültek a fészekből bérelt műtermében festeget,  kézműveskedik, és önkéntesként különféle nemes ügyeket pártfogol, ám az anyagi önállóságról mégcsak fogalma sincsen.

Most pedig retteg, hogy “mi lesz velem?”.  A  válás ténye teljesen felkészületlenül érte, nincsen sem saját jövedelme, sem saját megtakarított pénze, sem saját jogán nyugdíja. Néhány év múlva, ha betölti  66-ik életévét, akkor (ex-) feleségként  férje állami nyugdíjának fele illeti majd meg. Bár Kalifornia állam törvényei értelmében házastársakként összes vagyonuk közös, fele-fele arányban illeti meg őket, egyenlőre bizonytalan, hogy férje házasság utáni jövedelméből feleségtartás egyáltalán megilleti-e. Közös házukat valószínűleg el kell majd adniuk, ennek árából azonban – a rajta lévő jelentős teher miatt – aligha tudnak majd két hasonló minőségű önálló otthont vásárolni.

Kate tele van keresűséggel és dühvel, már nagyon bánja, hogy mégsem ő vált el egy évtizeddel korábban, amikor még fiatalabb volt és jobb eséllyel építhette volna újra életét. Kiszolgáltatottnak érzi magát. Több vele egyívású barátnője járt mostanság hasonlóképpen, s van aki a válás nyomán  kifejezetten szegénysorba került. Tommal való anyagi egyezkedését is befolyásolja e félelem: nem igazán mer saját érdekében határozottan fellépni, mert Tom keresi és kezeli a pénzt, nála a döntés joga többek közt az is, hogy Kate-nek most, a válás időszakában mennyit ad megélhetésre.

A szintén kaliforniai ismerős, Anna  15 évvel fiatalabb Kate-nél, nemrég töltöttünk együtt néhány napot és e látogatás kapcsán  eszméltem rá, hogy Annára 15 év múlva könnyen Kate-hez hasonló sors várhat – hacsak idejekorán nem változtat. Anna is főállású háziasszony és anya, kislánya mégcsak hét éves. Neki sincsen  képzettsége, munkatapasztalata, saját jövedelme. Férje, Joe, sikeres softwarefejlesztő, nagyon jól keres és a recesszió közepette is igen magas életszínvonalat biztosít családjának. Csodálatos nagy ház, két autó,  utazás, elegendő pénz, kényelmes és kellemes élet a kaliforniai tengerpart egyik legszebb városkájában.

Anna mégis boldogtalan: párkapcsolata Joe-val saját bevallása szerint visszavonhatatlanul megromlott, idegenekként élnek egymás mellett. A gyerek az egyetlen összekötő kapocs köztük, bár még ez sem felhőtlen. Lisa örökbefogadott kislány, akit Anna vágyott oly nagyon,  Joe az ő kedvéért ment bele az örökbefogadásba. Ám újsütetű apaként beleszeretett a kicsibe és azóta Annára nőként szinte rá sem hederít,  még kevesebb személyes figyelemmel fordul felé. Anna pedig durcás és időnként házsártos feleségként naponta érezteti vele elégedetlenségét.

Markánsan érezhető volt a feszültség köztük, amikor náluk vendégeskedtem.  Anna tele volt panasszal, hogy Joe mennyire figyelmetlen, a lányán kivül más nem létezik számára. Családfőként viszont Joe áll a figyelem középpontjában: esténként gyönyörűen megterített asztal várja és a közös vacsora, majd televíziónézés rituáléja.

Kérdezgettem Annát, hogy szabadidejében mit csinál, hiszen Lisa már iskolás. “Esküvői tortadíszítő tanfolyamra járok hetente egyszer” – mesélte lelkesen, “Egy barátnőm esküvőjére akarok tortát készíteni, egy egyszerű háromszinteset” – mutatott rá a tankönyvéből kiválasztott   tortakölteményre.

Béres Zsuzsa
Kalifornia, 2010 áprilisa

Egyensúlyteremtők
VÁLLALKOZNI JÓ!
(Elle Magazin, 2010 április)

Az üzlet férfidolog, szólt még nem is oly rég a fáma, ám ma világszerte, így nálunk is egyre több nő vezet saját vállalkozást. Alkalmazott társaikhoz hasonlóan a női vállalkozók is folyamatosan zsonglőrködnek szakmai álmaik és magánéletük összehangolása céljából, a vállalkozói létnek mégis  óriási előnye, hogy saját kezünkbe vehetjük életünk irányítását. Több tényező is vállalkozásra ösztökéli a nőket: nagyobb irányítást akarnak a munkájuk felett, és rugalmas munkabeosztásra van szükségük szakmai és családi felelősségeik összehangolására. Sok nőt frusztrál is a céges világ, részben a szakmai előmenetelüknek korlátot szabó üvegplafon-jelenség miatt, részben pedig egyszerűen azért, mert „nem én osztom be a saját időmet”.  Egy vállalkozás működtetésénak sok előnye és hátránya van, és nem  is mindenki alkalmas vállalkozónak, hiszen vállalkozni nem csupán munka, hanem

Ismét nagyszerű élmény volt néhány órát közösen eltölteni Veletek e fagyos vasárnap délutánon! És nagyon hiányzott mindenki, aki éppen sielt, vagy vizsgázott, vagy más okból nem lehetett velünk! Az Elle Magazin szerkesztőségéből ezúttal képszerkesztőnk Ruszina Rita tartott velünk, akinek eddig csak hangját ismerhették riportom szereplői, most végre személyesen is találkozhattak vele. Kint tomboltak a mínuszok, ám bent nagyon gyorsan forró hangulat kerekedett, hála aktuálisan provokatív témánknak, melyet “Miért konzervatívak a magyar nők?” címmel vetettünk be Szalonunk első programpontjaként. Különleges vendégünk, a zöld aktivista és környezettudatos vállalkozó Treehugger Dan pedig különleges nézőpontot képviselt közös beszélgetésünkben, mégpedig a “nem konzervatív” amerikai férfiét. Dannel a rendszerváltás éveiben a Duna Kör, Zöld Párt és Zöld Nők Csoport aktivistájaként ismerkedtem meg, ő akkoriban telepedett le Magyarországon. Az ötlet, hogy Szalonunkra meghívjam abból adódott, hogy nemrégiben beszélgettünk, s szóbakerült, hogy miközben Dan keresi “az igazit”, párkapcsolataiban időnként számára nehézségeket okozó kultúrális különbségekkel találta magát szemben. Gondoltam, hogy érdekes lenne Szalonunk vendégeivel is közösen körbejárnunk ezt a témát, mely engem régóta foglalkoztatott, mert az én problémám meg az volt, hogy nem sikerült “nem konzervat1v” magyar társra lelnem, s végül egy feminista szocializációjú  amerikai férfitől kaptam meg azt, amire már oly régen vágytam!

Dan nagyszerű beszélgetőpartnerünk volt, fantasztikus órát töltöttünk el vele, mindnyájan élveztük a szabadon hömpölygő közös társalgást! És rengeteget nevettünk is! Élményeik összehasonlítása, ütköztetése számtalan humoros poénra adott lehetőséget, mellyel éltünk is!

Számomra megkapó volt Dan közvetlensége, ahogyan konkrét személyes élményeit, tapasztalatait elmesélte. Én hajlamos vagyok agyonanalizálni a dolgokat, Dan viszont már előre jelezte, hogy “én nem így gondolkodom” – arra célozva, hogy nem szeret kategorizálni és elvontan általánosítani, ő inkább közvetlenül éli meg a dolgokat.

Két észrevétele különösen megragadta figyelmem: az egyik az volt, hogy tapasztalata szerint még többdiplomás magyar nők is “butának tettetik magukat”, hogy a magyar férfiak vonzónak találják őket. A másik pedig, az, hogy Dan nagyon szeret főzni, ám a magyar nők “ezt elveszik tőlem” mert ragaszkodnak hozzá, hogy a főzés az női feladat. Dannek viszont a főzés egyik kedvenc tevékenysége, szeret barátainak is főzni és igen szívesen “főznék együtt a párommal” mondta vágyakozva. Dan számára az is természetes, hogy saját magáról gondoskodjék. “Az én ingemet én viselem és természetes, hogy én tartom tisztán” – hangsúlyozta, s furcsának találja, hogy akár sokdiplomás magyar nők még felnőtt fiaikra vagy párjukra is főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak. Dan olyan társat keres, akivel mindent megoszthatnának és merev szerepelőírások nélkül élvezhetnék közös életüket.

Közös beszélgetésünk végén arra kértem Szalonunk vendégeit, hogy útravalóul lássák el Dant néhány tanáccsal, hol és hogyan ismerkedhetne meg “nem konzervatív” magyar nőkkel.  Az egyik legérdekesebb ezek közül az volt, hogy Dan iratkozzon be a manapság oly divatos  főzőtanfolyamok valamelyikére, ahol  máris közösen főzhetne  együtt magyar nőkkel! Egy másik: olyan business networking eseményekre lenne érdemes ellátogatnia, ahová azok a magyar nők járnak, akik Danhez hasonlóan maguk sem szeretik a merev szerepskatulyákat és az élet teljességét szeretnék társukkal megosztani. Továbbra is várunk Dan számára ötleteket – írjatok bátran!

A beszélgetést követő szünetben Hartyáni Emőke szolgált különleges meglepetéssel! Finom tortát sütött nekem – nekünk – a Nők az úton riportsorozat kétéves születésnapja alkalmából! Emőke köszöntőt is mondott, mely személyesen hozzám szólt és nagyon meghatott. És nemcsak azért mert jólesett Emőke személyes figyelme, hanem azért is mert visszautalt novemberi Szalonunk elhatározására, hogy egymás sikereinek, örömeinek megünneplésével hagyományt is szeretnénk teremteni!

Szalonunk második felében Joó Zsuzsanna life coach fantasztikus irányításával   jártuk körbe a meghívóban is jelzett kérdéseket: Mi az, amit régi életünkből szeretnénk elengedni és mi az, amit az új évben szívesen befogadnánk életünkbe? Zsuzsa kérdései nyomán ébredtem tudatára, hogy én “dolgok lezárását halogató” tíipus vagyok, azaz, nehezen fejezek be olyan dolgokat, zárok le olyan helyzeteket, melyek számomra már visszavonhatatlanul rosszak.  Az Óévből ez tehát egy olyan dolog, amitől meg szeretnék szabadulni. Az Új Évben pedig szeretném szakmai életem irányitását továbbfejleszteni, a női önmenedzselés  művészetét elsajátítani, s ezáltal idei céljaim megvalósításának a lehető legjobb esélyeket adni!

Szivesen fogadnék további  élménybeszámolókat is! Addig is: íme néhányotok előre  elküldött házi feladata:

Jakab Gyöngyi

1. Hogy mit engednék el?

A saját hegyeimet, vagy mumusaimat, amikkel állandóan meg kell küzdenem, vagy legalábbis megbeszélnem a dolgaimat, így ez elég sok időmbe és energiámba kerül…:)) persze ettől fejlődöm, de akkor is sok meló!

2. Hogy mit fogadnék?

Üdvözölném, ha már kézzelfoghatóan érzékelném, a munkám reális értékét! Gyorsítanám az érést!

Lelkes Gyöngyi

Az altalad megadott idezettel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy nagyon nehez elengedni a regit, es merni valtani egy ujra. En most a munkaval kapcsolatosan elem meg, hogy nem is tudom eldonteni milyen munkat is vallalnek itt Norvegiaban. Nezegetem a hirdeteseket, es ha akadt valami erdekes, akkor beadtam ra a jelentkezesemet, meg akkor is, ha nem csinaltam ilyet elotte, de ugy gondolom, hogy el tudnam latni a feladatot. Es amiota kint vagyok most eloszor jelent meg a mult penteki ujsagban harom hirdetes, amiben marketingest kerestek. Es eloszor alkapott a laz, hogy hu, en ezt csinaltam, vegre, erre beadom a jelentkezesemet. Aztan elkezdtem azon toprengeni, hogy csak azert adnam be, mert ezt mar csinaltam, ismerem, tudom, hogy tudnam csinalni, vagy mert tenyleg ezt szeretnem itt Norvegiaban is csinalni. Es a vegen ugy dontottem, hogy elengedem a regit, a megszokottat, es valami ujat szeretnek. Lehet, hogy egyszerubb feladat, de az uj nyelv miatt mindenkepp kihivas lenne, ha mondjuk valami asszisztensi munkat csinalnek olyan teruleten, ami izgalmas es erdekesen hangzik.  Szoval meg keresgelek.

Erdőháti Ágnes

1/ mi az a régi dolog (dolgok), amitől szívesen megszabadulnátok az idén életetekben:

- megszabadulnék az anyagi problémáktól végre. J

és 2/ mi az az új dolog (dolgok), amit szivesen fogadnátok az idén életetekben:

-        dolgoznom kell végre az empátiás készségemen. Jobban, sokkal körültekintőbben kell kezelnem a körülöttem lévő embereket. Ebben segít a gyereknevelés, de a gyerekeimmel könnyű empatikusnak, körültekintőnek, tapintatosnak és megértőnek lenni. Viszont nekem felnőttekkel egyáltalán nem megy. Na ez a feladat 2010-re.

Béres Zsuzsa
Elle Magazin,
Főmunkatárs