Nők az úton

Kultúránkban nem álmodunk, nem erre vagyunk szocializálva. Örüljünk, ha egyáltalán megélünk, hogy felnőttként egyáltalán bármerre önállóan elindulhatunk, szólt korábban a program.  Miért fontos mégis, hogy legyenek álmaink? Azért, hogy érdemes legyen felkelnünk. Mert ma már szabad, ma már lehet.

Régi slágerek sokasága biztat bennünket arra, hogy álmodjunk önmagunknak boldog életet. Mélyen legbelül mindannyian tudjuk, mi a fontos számunkra és mit akarunk. Csak éppen kétségek, félelmek, bizonytalanítanak el bennünket. Míg másutt a kultúra a egyén önmegvalósítását támogatja, nálunk még erőteljesen hatnak a hagyományos családi értékek, melyek általában is, de nőknél különösen a fejlődés helyett a kötelességekre teszik a hangsúlyt.

Sokan félünk tehát, hogy álmaink megvalósításáért túl nagy árat kell majd fizetnünk. Sokáig én sem mertem álmodni, de amikor hallottam Czobor Zsuzsa Mi életed álma? című workshopjáról, nyomban tudtam, hogy ott a helyem. A program során először feltérképeztük az életünket meghatározó emberi-etikai értékeket: mindnyájan kaptunk egy ötven értéket felsoroló lajstromot, melyből sajátunkként először tizenöt, majd tíz, majd végül öt értéket kellett kiválasztani. Álmaink megfogalmazása ugyanis szorosan kapcsolódik személyes értékrendünkhöz. Például ha nekem az „önmegvalósítás“ ott van az öt legfőbb értékem közt, akkor fontos hogy az álmok – mondjuk, hogy újabb diplomát akarok szerezni – ezt célként tükrözzék. Ez még ment, mint a karikacsapás, de a hehezebbje csak eztán következett. Legalább huszonkét álmot kellett felírnunk, álmokat, melyek azt fogalmazzák meg, mik szeretnénk lenni, mit szeretnénk elérni, mit szeretnénk megszerezni, ha mindebben semmi sem akadályozna bennünket. „Tizenhét álmot még elég könnyű megfogalmazni, de aztán egyre nehezebb“ – mondja Zsuzsa.  „Az embernek egyre inkább próbára kell tennie a képzeletét, hogy továbblépjen, és ez a workshop lényege. Végül is a jövő nem más, mint kivetítés a jelenből, plusz az egyén kreativitása és képzelete. Az pedig nagyon felszabadító érzés, hogy megvalósíthatod önmagad, csak ki kell gondolnod, hogy mit akarsz.“

A huszonkét álom megfogalmazása váratlan meglepetéssel szolgált: az első néhány után elakadtam, és úgy éreztem, képtelen vagyok több álmot, vágyat, lett légyen szakmai, anyagi vagy személyes, reális vagy fantazmagória, papírra veteni. Az ötödik után teljesen lebénultam, amíg hirtelen rá nem ébredtem, hogy a feladat  múltbéli emlékeket bolygatott meg bennem, és ez blokkolt le. Kép-, és hangfoszlányok úsztak be a múltból, amikor családtagjaim leszólták, bármivel is rukkoltam elő: „Én nem vesztegetném ilyen badarságra az időmet“, „Hiába minden, neked ez úgysem fog sikerülni“, „Nincs meg benned, ami ehhez kell“, „Ez olyannyira nem reális terv, hogy teljesen felesleges mégcsak próbálkoznod is vele“. Környezetem életfilozófiája az volt, hogy „az élet nem habostorta“, „az nem úgy van ám, hogy úgy élünk ahogyan akarunk“. Gyermekként és a felnőttkor küszöbén még nem tudhattam, hogy másként is lehet gondolkodni a lehetőségeimről.

Szerencsére mindez már a múlté,  mégis, e faladat kapcsán érzelmileg leblokkoltam. Ám Zsuzsa támogatásával felismertem, hogy a régi érzések már nem irányíthatják életemet, és meg sem álltam, amíg huszonhárom álom rá nem került céduláimra. Remek érzés volt ezeket egyenként felragasztani poszterállványomra, majd álmainkat egymással megosztani. „Az elmondás nagyon fontos. Ennek során tisztázza az ember magában, hogy tényleg ezt akarja“ – hangsúlyozza Zsuzsa „ Másrészt azáltal, hogy vágyát másokkal megosztja, elköteleződik mellette, mintha fogadalmat tenne.“

Az álom workshopról sehogy sem akaródzott hazamennünk: álmaink felvillanyoztak bennünket, A legkülönfélébb korosztályú és élethelyzetű nők egyforma lelkesedéssel, egymás szavába vágva latolgatták a jövőt. Zsuzsa is mesélt nekünk az „álomkultúra“ biztató honi izmosodásáról. „Mindenkinek egyrre több lehetősége van az önmegvalósításra. Akkor pedig kellenek is az álmok“ – mondja. „A fiataloknak azért van szükségük álmokra, mert ez segít nekik választani a lehetőségeik közül. Az idősebbeknek meg azért kell álmodniuk, mert meghosszabodott az élet, és új cél híján nem tudnak mit kezdeni magukkal. Új célok, új álmok kellenek: megfesteni azt a képet, megírni azt a könyvet, amelyet addig nem tudtunk, mert másra kellett az idő. De most itt az idő, akkor tessék, valóra lehet váltani a vágyainkat!“ Álmait a nap végén mindenki haza is vihette, én az enyémeket feltettem az íróasztalom feletti falra, de időnként utazásaimra is magammal viszem őket. Most már csak a megvalósítás marad hátra!

A legnagyobb álmom:

Az az álmom, hogy amerikai bestseller író legyek. Úgy három évvel ezelőtt egy ismerősömet felkeresvén Santa Barbara-i irodájában, az íróasztalánál földbe gyökerezett a lábam. Christa számítógépe mellett egy nevét viselő karcsú köteten akadt meg szemem—mint kiderült, első verseskötete. Teljesen önerőből, alig 2500 dollárból, mérhetetlen leleménnyel öntötte nyomtatott formába költészetét. Története fellobbantotta a bennem szunnyadó szikrát. Én is író akarok lenni! A ráeszmélés örömteli izgalommal, egyszersmind szorongással töltött el. Voltam már könyvszerkesztő, fordító, rádiós, nonprofit vezető, média- és PR-tanácsadó, de hőn áhított konkrét cél felé még sohasem meneteltem. Jó időre el is bátortalanodtam, amíg az „álom workshopon“ meg nem értettem ellenállásom mélyebb okait. Ezt követően akciótervet dolgoztam ki jövő január 1-től, melynek két fő célja rangos amerikai magazinokban publikálni, illetve könyvtervet és egy-két mintafejezetet írni, amellyel majd kiadóknál lehet házalni. Virginia Wolf híres Saját szoba című pamfletjében írja, hogy ahhoz, hogy egy nő író lehessen, saját szobára és évi 500 font saját (nem munkával szerzett) jövedelemre van szüksége. A saját szoba már megvan, és az 500 font is meglesz, mihelyt bestseller író leszek.

Ez a bejegyzés 2009. november 6. péntek 07:51-kor készült és a következő kategóriákban található: Zsuzsa az úton. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.