Nők az úton

Minden apa rendkívüli hatással lehet lányai életére, mert ő közvetíti számukra a férfiszerepeket, tőle tanulják elsősorban a férfiakhoz való kötődés mintáit. Az apa érzelmi és fizikai jelenléte lányai életében, de távolmaradása is jelentősen befolyásolhatja fejlődésüket – önértékelésüktől kezdve a világgal és a férfiakkal kapcsolatos elvárásaikig. Mégis: a férfiak gyakran nem élik át lányaikkal való kapcsolatuk fontosságát, illetve túl szégyenlősek egy bensőségesebb kapcsolat kialakítására tapasztalatlanságuk vagy szocializációjuk okán. Ám nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Kamaszlány koromban olvastam előszőr Charles Dickens Dombey és fia című regényét, melynek cselekménye azonnal rabul ejtett, bár akkoriban nem igazán értettem,

hogy miért. Hosszű évek után ismét kezembe került a kötet, s  újfent mohón merültem bele. Alig indult a történet amikor – ezúttal – villámcsapásként hasított belém a felismerés: Dombey és fia  címével ellentétben valójában Dombey és lánya drámai története,  a populáris lélektan által manapság gyakran „apaéhségnek“ nevezett jelenség megrázó iskolapéldája.  Ráeszméltem, hogy szívem mélyén magam is az apja elfogadó szeretetére rendületlenül áhítózó leánygyermek maradtam világéletemben.

Serdülőkori vonzódásom e dickensi történethez valószínűleg azzal magyarázható, hogy érzékletesen öntötte szavakba a mélyről fakadó vágyakozást, az érzelmi elutasítás kínkeservét, melyet ugyanolyan erősen éltem át mint Florence Dombey, a gazdag angol nagykapitalista Paul Dombey lánya. Azok számára, akik nem ismerik a történetet ehelyütt csak annyit, hogy a gőgős és kőszívű Paul Dombeynak csak kisfia Paul volt fontos – ő is csupán nevének, cégének és vagyonának örököseként – leánya Florence viszont egyáltalán nem érdekelte. Ám a csenevész és beteges Paul hateves kora körül meghal és ettől kezdve Dombey úr számára Florence tökéletesen megszűnik létezni, bár a kicsi, majd nagyobbacska lány, s idővel felnőtt nő még sokáig nem adja fel, hogy apja szívét meghódítsa. Dickens szivettépően ábrázolja az apjáért küzdő Florence lelki szenvedéseit és hányattatását.

Dombey kisasszony sok mai sorstársa hasonló elszántsággal próbál apjához kötődni, illetve felnőttként párkapcsolatában öntudatlanul is apapótlékot keresni.  A már saját gyerekeit nevelő Fanni, aki szakmájában is jeleskedik például felnőtt fejjel is azonnal kiborul a munkáját érő legkisebb bírálatra is, különösen ha ez férfitől származik, noha megbízói kitűnő szakembernek tartják, s ezt nem is rejtik véka alá. De nem sokkal jobb a helyzet, amikor családszerető, de érzelmileg zárkózott és kritikus természetű párjával akad nézeteltérése. Ilyenkor egy-egy szóváltas, kisebb vita is szinte azonnal heves sírásba torkollik, s Fanni gyakran órákon át vígasztalhatatlan. Csak terápia során értette meg, hogy milyen szerepe volt lánya irányában rideg és gyakran kritikus apjának bizonyos érzelmi reakcióinak kialakulásában. Ma már tudja, hogy amikor más férfiak kritizálják vagy haragot, illetve negatív érzelmeket fejeznek ki akár vele kapcsolatban is, az nem ugyanaz mint amikor kislányként apja szidalmait, rosszallását kényszerült elviselni s nem állhatott ki önmagáért, esetleg saját igazáért. A régi rossz érzések nem oltódtak ki teljesen, de viszonylag gyorsan felismeri őket, s hasonló helyzetekben viselkedését ma már nem ezek határozzák meg.

Valószinűleg több nő sínyli meg az apai szeretet hiányát mint ahogyan általában gondolnánk. Talán azért van ez mert a valóságban sok apa akkor sincsen jelen lánya életében ha egyébként egy fedél alatt élnek. Másrészt kultúránkban sokkal több figyelmet szentelnek az anyai érzelmek hatásának. S ha mégis szóbakerül az apa szerepe, akkor is inkább az apa-fiú kötődés fontosságának hangsúlyozása kapcsán. Bírálói szerint a lélektan nem fordul kellő figyelemmel apa és lánya bensőséges érzelmi kapcsolatára, pontosabban ennek gyakori hiányára.

Az apa családon belüli hagyományos családoltalmazó szerepe lányaik számára a biztonság érzetét adta. Bár ez a szerep még a családok számára a mai viszonyainknál jóval veszélyesebb régmúlt időkből való,  szerepideaként, illetve elvárásként részben még ma is él. A kislányok számára a velük egy fedél alatt élő apa biztonságérzetet jelent, még akkor is ha manapság a férfiak tényleges oltalmazó szerepe mondjuk a gyerekszobában felbukkanó kóbor pókok eltávolításában vagy gyermekeik szóbeli megnyugtatásában merül ki, amikor a ház körüli éjszakai neszek megrémisztik őket. A lányaik életében való apai részvétel valódi értékei ennél sokkal kevésbbé kézzelfogahatóak, ám annál jelentőségteljesebbek. A lányok apjuktól sajátítják el elsősorban a férfiak világának alapértékeit, annak működési rendjét. Lányok és fiúk egyáránt apjuktól tanulják meg a férfiak hétköznapi gondolkodásmódját, cselekvési-,  és beszédstílusát.

Ez nagy, esetleg riasztónak tűnő felelősséget ró az apákra, hiszen bizonyos értelemben az apák tanítják meg lányaiknak, hogy majd milyen bánásmódra számíthatnak a férfiaktől párkapcsolatban, szülőként, barátként, munkatársként. Ahogyan lányaikkal beszélgetnek és viselkednek, ahogyan más nőkkel, különösen párjukkal-társukkal bánnak az lányaik számára mind-mind modellértékű. Azok a lányok, akik erőszakos apával nőttek fel, igen magas arányban hasonló személyiségű férfiakkal házasodnak össze, vagy élnek együtt, tanubizonyságul az efajta szocializáció erejének. Nagyon fontos, hogy az apák legyenek gyengédek lányaikkal,  beszélgessenek velük tiszteletteljesen és bátorítsák, ne büntessék őket ha határozottan lépnek fel, még ha velük szemben is. Egyre több ugyanis a bizonyíték arra, hogy az apák jelentős szerepet játszanak lányaik egészséges önbecsülésének kifejlődésében, különösen serdülőkorban. Amikor például a tinilányok hatvan százaléka már ismeri a fogyókúrázást a magazinok által sugallt idealizált női alakra áhitozván, lányaik önértékelésében döntő szerepet játszhat az apák pozitív visszajelzése, hogyha szavakban és érzelmekben kifejezésre juttatják, hogy ők úgy szépek és jók, ahogyan vannak. Bármennyire is ódzkodik esetleg sok apa lánya küllemének dicséretétől, a megjelenés és öltözettel kapcsolatos elismerés nagyon jóhatású lehet. A fiúkhoz hasonlóan a lányok zöme igényli apja elfogadó szeretetét – noha sokan közülük nemigen tudják, hogyan  is nyerhetnék el.

Így van ez a tizenöt eves Orsi esetében is, akinek szülei még kicsi korában elváltak és apját csak ritkán látja, bár lázadó kamaszlányként már többször is szemére vetette, hogy nem törődik vele pedig érzelmileg szüksége lenne rá. Apja viszont nem érti, hogy tizenéves lánya miért keresi éppen az ő társaságát és kertelés nélkül tudtára adta, hogy nincsen számára több ideje, energiája. S bár Orsi gyakran hangoztatja, hogy ő már túl van a csalódáson és nem vár apjától semmit, s különben is hamarosan fel fog nőni – mégis érezhetően ez a legfájóbb pont fiatal életében. “Csak egyszer dicsérne meg, látna bennem valami jót” – sóhajtja néhanapján.

A huszadik században az apák azt az üzenetet kapták, hogy szerepük másodlagos gyermekeik életében. Gyakran hivatkoztak Sigmund Freudra, aki szerint az anya-gyerek kötődés az egyetlen érdemlésre méltó kapcsolat. Az anyaságé lett a főszerep és az apákat a színfalak mögé szorították, epizódszerepre kárhoztatták. Ma már tudjuk, hogy a jó apai nevelés igenis számít. A lányoknak is fontos, nemcsak a fiúknak. A férfiaknak önmaguk számára is jelentős örömérzet forrása, ha bensőséges érzelmi kapcsolata lehet gyerekeikkel. Egyre több a jele annak, hogy ma már az apák is aktívan jelen akarnak lenni lányaik és fiaik mindennapi életében.

Kultúránkban a férfiak hagyományosan azt tanulták, hogy az „igazi férfi“ nem sír és nem mutatja ki érzelmeit, emberi sebezhetőségét. Ennek következményeként a gyerekek generációi nőttek fel úgy, hogy apjuktól szinte semmilyen  érzelemmegnyílvánulást nem kaptak, nem jöhetett létre bensőséges kapcsolat. A lányokat ez még érzékenyebben sújhatta mint a fiúkat. Sokan közülük felnőttként is megőrizték magukban az apára áhítozó kisgyereket, s hordozzák magukban a lelkük mélyén megbúvó apaéhséget: Ha apa csak egyetlen egyszer mondta volna „Hadd mutassam be Nektek az én csodálatos lányomat! Remek teremtés és fantasztikus dolgokat csinál! Büszke vagyok rá és nagyon szeretem!“

Életkortól függetlenül, azok a lányok, akiknek tartalmas és bennsőséges kapcsolata van apjukkal általában magabiztosabbak és önálóbbak, jobb párkapcsolatokat képesek létrehozni és fenntartani férfiakkal, kevésbbé depressziósak, kevésbbé szenvednek táplálkozási rendellenességekben (anorexia, bulimia), ritkábban fordulnak droghoz vagy alkoholhoz, s sikeresebbek mind az iskolában, mind a munkában. Minél könnyebb a lánygyerek számára, hogy apjával kommunikáljon, annál jobban élvezi a társaságát, s annál többet kap a kapcsolattól.

Az apák nagyobb hatással vannak lányaik életére mint az anyák a következő területeken: (1) iskolai és szakmai siker, különösen a matematikában és a tudományokban (2) a férfiakkal való szeretettkapcsolat és a férfiak iránti érzelmi bizalom kialakítása (3) a hatalmi pozícióban lévő emberekkel – különösen a férfiakkal – való kapcsolat kezelése (4) az egészséges önbizalom és önállóság kifejlődése (5) az új dolgok kipróbálására való nyitottság, az élet kihívásainak elfogadása (6) a jó lelki egészség megörzése (nem jön létre klinikai depresszió, táplálkozási rendellenesség, vagy krónikus szorongás) (7) a harag, a negatív érzelmek megfelelő kifejezésének készsége, különösen ha ilyen érzelmeket egy férfi felé kell megfogalmazni.